Csoór István

Csoór István (Szeghalom, 1910. október 10. - Gyula, 1990. április 22.) magyar író, helytörténész.


Kitanulta a lakatos mesterséget, majd 1932-ig katonai szolgálatot teljesített. 1933-tól 1948-ig irodatiszt volt Szeghalmon a Sebes-Körös Vízszabályozó és Ármentesítőnél.
Első írásait Móricz Zsigmond közölte a Kelet Népe c. folyóiratban. 1943-ban két regényének példányai elpusztultak egy légitámadás során. 1948-ban Gyulára költözött, a Vízügyi Igazgatóságon dolgozott. 1951-től mint rendőrhatósági felügyelet alá helyezett napszámos, jószágösszeíró, vagonkirakó alkalmi munkás. 1953-tól vállalhatott újra munkát a Vízügyi Igazgatóságnál; abban az évben kiadták elbeszélés és kisregény kötetét is. A vállalatnál geodéta, vízügyi technikus volt nyugdíjazásáig (1968). Munka közben szerzett biztonságtechnikai oklevelet.

Művei

  • Örök malom ( Bp 1944)
  • Havas udvar (r., Bp., 1944);
  • Galagonyagally (elb., kisr., Szeged, 1963);
  • Hegy és göröngy (r., Bp., 1970);
  • Fiatal nő áll a fejfa előtt. [Elbeszélés.] (1973 1. szám Új Aurora repertóriuma 73-85.)
  • Fák, virágok, füvek. A gyulai kertészeti és városgazdálkodási vállalat története (Gyula, 1976);
  • Tollaslabda… Elbeszélés. (1978 Új Auróra repertóriuma 51 57.)
  • A hangok messzire szállnak (nov.,Békéscsaba, 1979);
  • Adalékok a gyulai munkásmozgalom történetéhez 1891-1944 (többekkel, Gyula, 1979);
  • Gyula város társadalma és munkásmozgalma 1919-1944 (többekkel, Gyula, 1982);
  • A nap sohasem alszik (kisr., Szeghalom, 1985);
  • Két forradalom fényei (többekkel, Gyula. 1987).

Csoór Gáspár: Ha volna valaki




Csoór Gáspár 1955 - 1958-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt, ezután felvételizett a Színművészeti Főiskolára, filmrendező szeretett volna lenni.
Csoór Gáspár István (Gyula, 1936.-Budapest, 1960) – költő, grafikus, Csoór István író fia, betegségben halt meg.
- Ha volna valaki...
Egyedül járok köztetek,
kik párosán jöttetek.
Mosolygok, mondok szavakat,
néha a hangom elakad.
Nehéz a magánosok éje,
sápadtan alszanak
mint eldobott kődarab,
mit elrejt a holt tavak
zöld Szinű mélye.
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy ébredj.
Nem fonódna rám a bánat.
Szemembe hullanának
tűztollú reggeli fények,
reggeli fények.
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy járjak.
Minden utca hívogatna,
Néznének megtagadva,
Csalóka éjszakai árnyak,
Éjszakai árnyak.
Ha valaki megfogná a kezem,
Vagy biztatóan visszanézne rám,
Sokáig néznék a felkelő Nap felé
És lehajtanám lassan a fejem.
Ha lennél az, aki nekem mindenem volnál,
Tétovázva erre jönnél,
Csendesen átölelnél,
Mennénk, Te megcsókolnál
És semmit sem szólnál,
Semmit sem szólnál...

Csoór Gáspár: Szorongó varázs

Az itt közölt elbeszélés szerzője 1936-ban született Szeghalmon, munkáscsaládból. Tanítóképzőt végzett, majd három évig a Képzőművészeti Főiskola növendéke a Szín¬ház- és Filmművészeti Főiskola II. éves hallgatója volt. Novellákon kívül verseket és színműveket is írt. A szorongó varázs az Élet és Irodalom IV. évfolyam 6. számában jelent meg 1960. február 5 -én.
Magyar kísérleti film is készült a novellából, 1960 -ban operatőr: Sára Sándor volt. Valamint Rémiás Gyula is készített egy kisfilmet: Szorongó varázs címmel 1961 ben.

"Hajnalban ébred az erdő. A hosszú fény ujjait melengeti a felszálló ködben - benyúl az erdő résein, a tűlevelek vastag takarójában motoz.
A kislány ámulva lélegzi be a csodát.
- Péter! - A kislány hangja átfut a fákon. - Gyere ki!
- Mit akarsz?
- Gyere nézni!
- Mit?
- Csak ügy... Nézni.
Á kislány is leül a fal tövébe.
A lepkék behúzzák szárnyaikat - a kislány ujjhegye még sokáig zsibong tőlük.
- Azsurka néni hol van?
Péter a szemét dörzsöli.
- Biztosan feji Belzebubot. Nem Azsurka - Ancsurka.
- Azsurka szebb. Mikor felkeltem már nem volt az ágyban..
Olyan fura édes kis néni a nagyanyád... Nekem még soha nem volt
nagymamám.
Azsurka néni feltűnik az erdő felől - mint egy kis halk fekete fütyülés, szaporán lépeget át a zöld füvön. Apró feje a fehér tejesköcsög fölött mosolygó aszalt alma.
- Hátha ma megszólal - súgja a kislány.
Azsurka néni ügy tesz, mintha nem hallaná.
- Azsurka néni - mondja erősebben. A néni ránéz, kezet
a fejére teszi - a hajszálai halkan sustorognak. Csak a szeme
áll szóba vele - átjön hozzá, elbeszélget az ő szemével és csodálatosan megértik egymást.
Péter nagyanyóka nyakába ugrik, összecsókolja.
- Felmegyünk a várhoz, meg a csurgóhoz. Ha apa jön, visszajövünk.
- Azsurka néni sohase tudott beszélni?
- Valamikor tudott. Akkor még itthon volt a fia is, apának a testvére.
Ügy hívtuk, Miholi bácsi. Majdnem olyan erős volt, mint Burongó.
- Ki az a Burongó?
- Titok.
Tovább indulnak.
~ Aztán Miholi bácsi átment a hegyen... Tudod mi van a hegyen túl?
- Oroszország.
Péter rá sem néz a kislányra.
- A hegyen túl laknak a golárdok. Óriásnép. Tizenkét láb és kilenc hüvelyk magasak.
De Miholi bácsi olyan erős, hogy befogadták.
Elnevezték Holimnak. Amig Holim vissza nem jön, nagyanyó nem beszélhet.
- És Holim mikor jön vissza?
Péter szinte csikorog, mint egy kulcs.
- Ilyet nem szabad kérdezni. Már meg is bántani, hogy beszéltem neked.
A kislány nem szól, csak a szeme lesz olyan, mint a patak. Péter elfordul.
- Fürödjünk.
A patak keskeny és arasznyi mély. A csurgó jéghideg vizet záporoz rájuk, a kislány sikong és dideregve fut a partra. Péter vizet vesz a szájába és magasra spriccel, mint a cet.
- Mirlanda!
Halkan mondja ezt, bele a vízbe. A varázslat sikerül. A kislány hirtelen megáll, integetni kezd. Péter kimászik a csurgó alól, lassan megy felé. A kislány a fűbe kuporodva várja a didergő kisfiút.
Péter nagyon halkan suttog.
- Mirlanda!
A kislány szeme, mint két heverő őz, lassan felemelkedik.
- Mirlanda?
Péter hangja ügy kúszik elő a szeméből, hogy a kislány háta lúdbőrözni kezd.
- Hát nem tudod?
Meg se mer mozdulni. Péter elébe térdel. Az ujjai a kislány kezét keresik.
- Hát nem most jöttél az őserdőből? Nem emlékszel Bokorág királyra, aki foglyul ejtett?
Az emberevő bennszülöttekre?
Talán elvarázsoltak - megesik, hogy fehér utazók nem emlékeznek
megpróbáltatásaikra. De én megmentettelek.
Mirlanda egy halom tavaszi szénába dől - homályos neszek ölelik át.
- Emlékszem.
- Most, hogy a menyasszonyom vagy, nem lehet, hogy titkunk
legyen egymás előtt. Elárulom neked, hogy én vagyok Burongó.
A legerősebb vagyok és a legvitézebb. Majd meglátod te is. Ha
ezt valakinek elárulod, éjszaka eljövök és a melledre lépek.
Fogadd meg.
Mirlanda óvatosan megszorítja Burungó kezét.
- Fogadom.
Burungó szelídebb, mint a csönd. Aztán mégis azt mondja:
- Nézzük meg a várat.
Az óriási kövek alatt mintha még Burungó is egészen kicsi lenne. Felkapaszkodnak az omladozó falon, a szédítő sötétbe néznek. Péter egy rozsdás vasba kapaszkodik.
- Ez volt a börtön. Figyeled? Innen még senki sem tudott
megszökni. Talán rendbe lehetne hozni még most is. Ide kellene
zárni a zsidókat, hogy a sötétben rohadjanak meg és vonyítsanak...
- Hová mész?
A kislány majdnem lezuhan az irdatlan magasból.
Ott szalad a fal peremén, rohan a laza lépcsőkön - egy kő kicsúszik a lába alól, tompa dörejjel zuhan a szakadékba. Péter ijedten ereszkedik le, sápadt hangon kiabál:
- Leesel! Vigyázz!
Á fák közt éri utol. Mirlanda sír.
- Na, ne bőgj! Mi bajod?
A kislány a fejét rázza.
- Neked titkod van - Péter szeme felcsillan. - Fogadjunk,
hogy titkod van.
- Eláruljam a titkomat? Akarod? Esküdj, hogy nem árulsz el!
- Esküszöm.
Á kislány eldugja az orrát, egészen Péterhez simul. Péter a mellével látja őt, szinte jobban, mint a szemével.
- Mi is zsidók vagyunk. Ügy szöktünk Pestről, hogy el ne
fogjanak. Nem is ügy hívnak minket, mint ahogy te tudod. Tehetek
róla? Ha elárulsz, anyu is, én is meghalunk..'. Miért mondtad?
Burongó a borzasztó csendben a kislány virágos ruháján rajzolja át meg át a virágokat - aztán hirtelen nincs Burongó és Péter abbahagyja a rajzolást.
- Emil bácsi mondta. Azt mondta, a zsidók nem emberek, a
szaguk is más... És gyereket is esznek.
A kislány belemar Péter hátába.
- És te hiszed?
Péter konokul mondja:
~ Emil bácsi katona.
Csend. Aztán Péter megszólal.
- Mirlanda.
Mirlanda kicsit előbújik.
- Még egyszer - mondja.
- Mirlanda!
Mirlanda előjön - egy mosoly az arcára esik és szétgyűrűzik, rajta, mint kavics a tóban.
Kiáltás száll át az erdőn.
- Erikaaa! Péteeer!
Péter megfogja Erika kezét.
- Ez apa... Indulunk haza.
Apa már le is szállt a bakról. Szorosabbra húzza a kerék-fékeket, aztán csak megy a lovak mellett. Erika közelebb húzódik Péterhez. A dübörgés sáskái a földtől az égig átszimatolják a levegőt.
A kanyarban feltűnik az első tank. Apa, amennyire lehet, az út szélére húzódik.
- Németek - suttogja Péter diadallal.
A tankok remegését átveszi a föld, a földtől a szálfák - Erika nem néz föl - csak a két térdét nézi, amit ez a szörnyű remegés mozgatni kezd, mint két dobverőt.
Péter szilaj szemmel nézi a katonákat. Az őrült dübörgés szinte szétnyomja őket - vékony, lapos katonákat sodor a fény a zaj tetején - meztelen, barna karjuk kis csatornákat vág a fényes lármában, ahogy felemelik - aztán a forróság, dörej és por újra összecsukódik - csak a gépek élnek, a csillogás és zörgés - az iszonyú talpak, amik lépés helyett csak sebet húznak a földbe, mint apa béna lába.
Erika fölnéz egy pillanatra - Burongót keresi, de Burongó nincs. Csak egy kiabáló, - tátottszemű vad kisfiú van, aki még csak nem is Péter.
Péter lázasan integet a katonáknak - a karja is érzi a lármát, nekiütődik, mint a kőnek. Aztán mállani kezd a kő és szúrni. Levegő jön a helyébe - a zaj nagy, érdes felületeken csúszik tovább.
Apa kétszer is nekilódul, mire vissza tud ülni a bakra. Nem emeli, csak tartja az ostort - az ostor vége szüntelenül remeg. Péter megszólal:
- Láttad? Tigrisek voltak!
Erika nem felel.
A falu csendes. Porral és forrósággal van teli a házak tetejéig - ha valaki lökne rajta, kitörnének az ablakok is. A sarkon egy csendőr áll két zöldingessel - ügy úsznak el mellettük, mint mozdulatlanul tátogó halak - aztán eltűnnek a por állott vizében. Péter leugrik,
- Jön anyu a vásárból!
Körülugrálja anyu csomagjait. Erika leszáll, átfut a pallón - ruhája futó virágokat tűz a gesztenyefák árnyékába.
~ Erika! Ez a tied!
Zavartan átveszi a forgót, megköszöni, pirosán fut tovább. Péter kiabál:
- Anyu, nekem mit hoztál?
- Mintát.
A kötelek még fehérek, mereven lógnak, a sötétkék eget bekrétázva - de csak keskeny sávon, mert a verseny még nem kezdődött el. A gyerekek ámulva állják körül a két új hintát.
Erika kiegyenesedve áll az egyiken. Olyan szorosan markolja a kötelet, hogy az ujjai kifehérednek, és nem lehet tudni, melyik a kötél és melyik a kéz. Két nagy szeme messze ment tőlük, mindenkitől és önmagától is - olyan távolra néz, hogy odáig el sem lehet látni. Kicsit mindenki elcsendesedik.
- Szállj fel, Péter! Ki repül feljebb!
Ahogy Erika megmozdul, eltörik a csend - mindenki kiabál. Péter felül a hintára. Az istálló teteje kicsit megbillen.
Fészkelődik - tenyere csúszik az új kötél kemény izmain. Erika száll a hintán - kacagása a fülébe cseng, fekete haja kavarogva csap el a szeme előtt. Szédül. Erika egyre feljebb repül. Már fogná viasza a hinta repülését - két lábát nekimerevíti a levegőnek.
- Burongó félsz?
A gyerekek belekapnak a furcsa névbe, kórusban üvöltik.
- Burongó félsz?
Leugrik a hintáról, megkapja az ülőkét és felfelé vágja, Erika után. A hinta süvölt felfelé, aztán megrándul - a kötél végén mereven megáll egy pillanatra - visszaesik; senkit sem találva el. Szédülten tántorog, szétlöki a hahotázó gyerekeket, lekuporodik az istálló tövébe. A gyerekek ordítanak.
- Rókázol, Burongó?
- Gyere Burongó, szálljunk az égbe!
Feláll, bemegy a kocsiszínbe. Az árnyék alatt csend vari. Á mágnes hideg sercegéssel forog.
Leül egy ládára. Á földön széndarabok hevernek. A fehér fal vonzza a feketét. Felvesz egy szenet - ákombákom betűkkel írja a falra:
Erika zsidó!
Nézi az írást. Árnyék vetődik elé. Kicsit ijedten guggol le mellé. A hangja puha és védtelen, mint a kiscsirke.
- Haragszol?
Péter térde csupa sár.
- Letörölhetem?
Megnyálazza ruhája szélét. Péter a földet nézi. A mágnes megáll. Á homloka mögött egyforma léptekkel járkál egy fehér fekete csend.
Aztán Erika felemeli az állát - Péter hagyja, de a szeme csukva van. Kicsit mégis kinyitja. Egy nagyon hosszú pillanat után Erika arcon üti
- még mindig ránéz a tenyere helyére. Aztán sikoltó hangon kitör belőle a zokogás - kirohan a színből, Péter felugrik, vadul utánakiált:
- Mirlandaü!
Mirlanda kezét melléhez szorítva fut és eltűnik a ferde fényben.
- Hol van anyu?
Tudja, hogy ezt kiáltani kellene - de csak suttog, mint a krepppapir. Ha ezt Ungár néni meghallaná és válaszolni akarna, el kellene, hogy szaladjon innen. Kifordul az ajtón.
- Hol van anyu?
á hangja nem tud még a porig se esni - ahogy kibújik a szájén, mintha már nem is lenne. Lassan megy át a nap cserepei közt, hogy ne törjenek még apróbbra - a rozsdásodó vaseke megpendül, aztán a pengés is belehal a csendbe. Leül a lépcsőn az este meg a délután határán - a hátát nekitámasztja a folyosó sötétjének, a lábát a fény alá tartja. Végtelen nagy oszlopot tart most a lábafeje, ha az ujját megmozdítaná, észrevenné az ég is.
Ez a borzasztóan nyugodt délután csak álarc a világon. Csak azért nagy és fényes, hogy ő még a hajában is érezze a kicsiségét - legjobb addig sírni, míg ő maga is olyan üres és mindegy lesz, mint a világ.
Mikor Péter kijön a színből, az udvar már teljesen üres. A két hinta mozdulatlanul áll - a repülés kiszállt belőlük és el¬olvadt a délutánban. Péter lassan megy a kerítés felé. A tetőn seregélyek ülnek - felvesz egy követ, aztán a földre ejti. Megáll a mohos deszkák mellett.
- Mirlanda!
A suttogás bennakad a deszkák résén. Péter utána néz. A nap vörösre festi a fehér istállófalat. Be akarja festeni az egészet,
de árnyék telepszik rá - egy széles sáv marad csak szabadon, az összes vörös arra rakódik. Ungár néni feketén áll a fény elé - a vörös kikerüli és mögötte folyik a falra. Ungár néni áll és hagyja - két karja lelóg, mint a gyökér. Előtte Péter anyja áll - csak a hátát látja - így még biztosabban látja, hogy sír, mintha a szemét látná.
Ungár néni hangja mákkal van beszórva - szürke és halkan kopog.
- Reggel jött mondani egy ember, más falubeli, hogy az
urát elfogták a németek. Az asszonyt nem lehetett visszatartani.
Nem sírt, csak nekiindult. Nem élhet az ura nélkül. Vagy kiszabadítja, vagy elvész. A kislányt neveljem föl.
Péter a szín felé néz. Felkap egy ásót, beugrik a szintbe. A homály visszahőköl a vastól. Egy törött cserép résén fényes keret nő a betűk köré. Péter nekiesik a falnak. Porzik a vakolat, mállik a vályog.
Lihegve jön a suszter kertje felé. Á talicska leborítva a gödrök mellé - a kert üres. Fiatal fák suttogják tele a gödrök sötétjét.
- Erika!
A kutostor kettéosztja az alulról világos eget - mind a két oldal csendes, mintha üvegből lenne. A ház sötét és üres, mint egy kifordított nyúlbőr.
Az utcán gőzölgő tehenek ballagnak a gesztenyefák alatt.
A nádas partján lassul a futása. A víznek ilyenkor nincs lapja - csupa átmenet az iszaptól az üres levegőig - az alkonyat villogva hever benne, mint egy hőmérő. Messze, a keskeny összekötő gáton lassú fehér mozgás. Mire Péter odaér, csak a békák brekegnek.
Lassan megy haza. Megáll az udvaron, a szénaboglya
oldalánál. Szétvetett karral dől neki, arcát sebesre szúrja a széna. Sir.
Később feltápászkodik a szénából. Befele indul. Az udvar közepén megtorpan. Erika énekel.
Átmászik. Lassan megy, mintha lepkét akarna fogni - arca csupa víz, nem törli le. Megáll a kőrisfa alatt. Erika fenn ül a fán, ujja hegyén a hold és énekel.
Péter halkan mondja, amikor vége az éneknek.
- Mirlanda...
Mirlanda elengedi a holdat, de az nem esik le. Ő is csak suttog.
- Még egyszer...
- Mirlanda!
- Tessék.
- Azt hittem, a tóba ölted magad...
- Akartam. Ültem a kidőlt akácon és a vizet néztem. Az
iszapvárosra gondoltam, amiről te meséltél... Aztán nagy fiuk
jöttek, azt hittem, meg fognak verni. De csak rám néztek és tovább
mentek. Ennek ügy megörültem... Nem nevetsz ki?
- Mirlanda...
- Aztán hazajöttem.
- Láttalak a gáton... Ügy mentél, mint egy lidérc...
Mirlanda! Szökjünk meg... Veszélyben vagy... Kinyomoztam...
Mirlanda leugrik a fáról, puhán, mint egy kis szél, ami elindul, aztán abba is marad.
- Mamámat várom.
- Ott lesz ő is... Jössz?
Mirlanda közel bújik Péterhez. Suttog, mint az a kicsi félbemaradt szél.
- Ó, Burongó...
ügy kellene, hogy sírjanak, ~ de egyik se tud, csak átölelik egymást.
Aztán már a hegyen mennek. Az erdő egészen elébük jön. Nem beszél, nehogy megijessze őket. A távoli hegyláncokon fakul az este piros érintése.
Mirlanda megáll, de nem ereszti el Burongó kezét.
- És Azsurka néni beszélni fog?
Burongó szeme, mint két nagy bagoly, röpdös a távoli hegyeken.
- Persze... Beszélni fog.
Az ösvény tovább indul a lábuk alatt. Messziről tompa dörejek hallatszanak.
- Hallod? - Burongó hangja mosolyog. - Ezek Holim léptei.
- Biztos? - Burongó szorosabban fogja Burongó kezét.
- Biztos. Ezer közül is megismerném. Ez Holim. Nemsokára
ideér és Azsurka néni beszélni fog.
Az erdő magához Öleli és elrejti őket. Aki üldözésükre merne vetemedni, azt az erdő ügy sem engedi tovább. Csend van -a hold, mint egy harmadik arc, követi őket, akárhova mennek - a távolból dübörögnek Holim közeledő lépései."
Csoór Gáspár – Csoór István emlékére

2009. augusztus 22., szombat

Csoór István LUFTFLOTTE

Füsttelen nap...
A gyulai Úrleányok Mária Kongregációja 1942. március 14-én és 15-én rendezte meg a városban a Füsttelen napot, az alábbi könyörgéssel: „...Küldjük imáinkat azokért a honvédekért, akik a tengelyhatalmak oldalán a nap minden órájában és percében... halált megvető bátorsággal harcolnak hazájukért... s te itthon meglehetős kényelem¬mel gyújtasz rá a cigarettára... A Füsttelen nap megváltási jegy ára 50 fillér. De egyetlen cigarettát a város minden rétegétől, a város minden polgárától szeretettel kérünk..."129 Arról nem szól a krónika, hogy mennyi cigaretta érkezett az úrleányokhoz és azok mennyit küldtek ki a harcoló katonáknak, de arról már igen, hogy a 6. honvéd kerületi parancsnokság vezérkari főnöke felháborodottan tiltakozott, hogy „ bizalmas bejelentés szerint Gyulán a hatósági közegek az »Én is hadicél vagyok* c. propaganda plakátokat a hirdetőoszlopokról leszedik, vagy bemeszelik, ezáltal azokat a közönség elől elvonják. Ebből a ténykedésből a közönség politikai irányváltozására következtetek...
Ilyesféle gondolat járt a helyi tűzoltóparancsnok fejében is, amikor jelentését a polgármesterhez megírta: „...tisztelettel jelentem, hogy a most folyó házcsoportparancsnok és helyettes alapkiképző légoltalmi tanfolyam alkalmával, amikor a gázálarcok használatáról tartottam előadást, dr. Szelényi Árpád gyógyszerész, Megyeház utca 8. szám alatti lakos hozzászólást kért és miután megkapta, 102 hallgató előtt kijelentette, hogy az a gázálarc nem ér semmit, a gázálarc használhatatlan... A hallgatók ezt a legnagyobb megdöbbenéssel hallgatták és olyan zavar keletkezett, hogy alig tudtam a rendet helyreállítani. Olyan kérdéseket tettek fel, hogy ha nem megfelelő a gázálarc, miért szerelik fel vele a hadsereget és miért vásárolja a hatósági légoltalom? Olyan kijelentések is elhangzottak, hogy csak azért kényszerítették a hatóságot a megvételre, mert sokan keresnek rajta... Nevezett gyógyszerész a következő előadásokon is megjelent, majd előadás közben elaludt és hortyogásával zavarta az elő¬adást..."131
A város lakossága éhezett, megunta a háborút. Ha mással nem, de a plakátok letépésével és hortyogással is tiltakozni próbált. Ám eredménytelenül, mert a német hadigépezet megindult és a németbarát polgármester 1944. április 26-án jelentette Debrecenbe, az ország tiszántúli területén működő német haderő katonai parancsnokságához kirendelt kormánybiztosnak:
„...Gyula megyei városba április 13-án Debrecenből egy német biztosító rendőrség érkezett... melynek hét tagja határrendőr, nyolc tagja pedig politikai rendőr. Ugyanez alkalommal érkezett egy csendőrszárny parancsnokság is 24 fővel, ezenkívül a sorkatonaság mintegy 4-500 főből álló repülő csapatrésze is beszállásolta magát a polgári leányiskolába. A GESTAPO is a városba érkezett és helyet csináltatott magának a Cinczár Dezső Horthy Miklós u. 5. szám alatti házában. Ugyanakkor 800 fő legénység is érkezett a városba. Szállásuk a polgári leány- és az állami elemi iskola volt."
A továbbiakban jelentette, hogy az alakulat tisztjei részére három, ötszobásnál nagyobb zsidó lakást kiutalt. A bútorzatot nem hagyták elszállítani, ezen felül még új bútorokat is igényeltek, aminek beszerzésével a hitközséget bízta meg. Az igények kielégítése után újabbal léptek fel, amelyet azonban a polgármester már nem tudott teljesíteni. Porszívógép, napozószék és hasonló luxustárgyak szerepeltek a listán.
Panaszolta, hogy a német alakulatok az üzletekben vásárolt cikkek árát nem fizették ki, hanem a számlát a zsidó hitközség részére állíttatták ki. Amikor ezt kifogásolta, közölték a németek, hogy Debrecenben is hasonlóan jártak el és a debreceni parancsnokság ilyen utasítással látta el őket. A megvásárolt anyagok magyar vagyontárgyak, a távozásukkal magyar vagyontárgyakat visznek magukkal teljesen ingyen...
A lefoglalt lakásokba bevezettették a telefont, aminek a díját a városi pénztár fizette. A benzinkutakból 1000 liter benzint használtak fel, aminek az árát szintén a város fedezte.
Sok gondot okoztak a polgármesternek a német repülő csapatrész katonái is, akik a kezdeti időben még elég szerényen viselkedtek, de később már nekik is kinyílt a szemük és kaszinóhelyiséget kértek, ahol bőrdíványok, zongora és egyéb - zsidóktól beszerzendő - luxustárgyak vannak. Majd pedig olyan különleges követeléssel álltak elő, „amelyek nincsenek összhangban a beszállásolási rendelkezésekkel...
S a tolvaj tolvajt kiált. A németek mellé kirendelt kormánybiztos felhívást intézett a város lakosságához: „Tudomásomra jutott, hogy a lakosság a német haderő tagjaitól ruhaanyagot, írógépet, felszerelési és egyéb tárgyakat vásárol. Miután a német haderő tagjai részére a birtokukban levő tárgyak eladása engedélyezve nincsen, ez a jelenség a magyar—német együttműködés és különösen a magyar lakosság magatartása szem¬pontjából súlyos kifogás alá esik, megtiltom, hogy a lakosság a német haderő tagjaitól bármit vásároljon...
Kettőn áll a vásár. Ha nincs eladó, vevő sincs... A németek különben 1944. szeptember 10-én hagyták el a várost.
Még 26 nap és eltűnt az úri világ és helyébe lépett egy új...!

2009. augusztus 8., szombat

Csoór István FÉNYTÖRÉS

A fények játszanak az árnyókkal . . .
- Mit nézel?
- Semmit. Az égvilágon semmit.
- Az nem lehet, valamit mindig néz az ember . . .
- Lehet, de történetesen most, nem néztem semmit.
- A napot sem?
- Nem érdekel.
- A kőkerítés és a gesztenyefák?
- Nem érdekelnek.
- Hihetetlen. Nyitva van a szemed és nem látsz sem¬
mit. Arra fordulsz a kőkerítés felé, ahol kimért mozgás¬
sal csúszik le a nap. Pontosan a két gesztenyefa között,
így van?
- így. De hidd el, a nap távozását sem néztem. A kő¬
kerítést és gesztenyefákat sem. A sugarakat ott egye a fene.
Pedig néha érdekesük, főleg akkor, amikor a fények rá-
feküsznek a kerítés peremére. Kinyújtott egyenes vonal.
De ez sem örök, rövid ideig ilyen. Derékban megtörnek
és a vonal tompaszöggé hajlik, de ez is változik, mert a su¬
garak kúsznak fel a gesztenyefa hegyére és akkor már de¬
rékszög .. .
- S azután?
-Ne bomolj! Nagyon jól tudod, hogy hegyesszöget nem húzhat a vonalzójával, mert szembe sohasem kerülnek egy-mással a sugarak . . .
- Most miért hallgatsz?
- Mert tudom, hogy egyedül vagyok . . . Kissé rágom
magam, mert nagyon sok minden összekócolódott. A fé¬
nyek a kőkerítésen. Irén, a hájas zsírpacni, a Nagyfej, a
pázsit és a büntető . . . Nagy káosz és mellé clögletes meleg van ... S mindennek a tetejében te, aki itt vagy, bennem vagy, akitől sohasem tudok szabadulni egy percre sem . . . Hangulatod szerint macerálsz. Néha úgy pelenkázol, mint a tökös angyalt, néha meg forgatod bennem a bicskát. De nem hibáztatlak, én vagyok az oka, mert rettenetesen félre-neveltelek.
- Kösz . . .
— Szívesen ...
* * *
A fény mindig ugyanaz, az árnyék folyton változó . . .
* * *
- Tudod milyen a bárszék?
- Körforgós.
- Emelkedik le és fel. Útját menet szabályozza . . .
- Laposmenet.
- Lehet, nem ismerem a technológiáját. Ültél már rajta?
- Sokszor.
- Égette a hátadat a tekintet?
- Még nem figyeltem.
- Figyeld majd meg. Érdekes dolog. Ülsz a magasban.
Lent alattad emberek mászkálnak. Sokan. Egy közülük
nem császkál. Ül nyugodtan a fenekén és nézi valakinek
a hátát. Pontosan egy helyen. Nem fent a vállnál, vagy lent
a deréknál, hanem a két lapocka közepén. Kb. a tízedik
csigolyánál. Azt az egy csigolyát pécézte ki és attól nem
tágít. A tekintete átégeti a kabátot, az inget és amitől a
csigolyákban erősen lüktet a velő . . .
- Nem tudom milyen lehet, még nem volt ilyen érzé¬
sem.
- Ne is legyen. Ha érzed, hogy bámulja valaki a háta¬
dat, rohanj ki az ajtón, szaladj haza és bújj az ágyba . . .
- ígérem, hogy így teszek . . .
- Taktikát változtattál?
- Miért?
- Mindent rám hagysz. Miért nem ellenkezel?
- Nem érdemes, fals dumának nevezed .
- Nincs igazam?
- Mindenben.
- Látod, ez az, ami bosszant, a végtelenségig felhergel.
Úgy tesztek velem, mint a beteggel... Hidd el, nem
vagyok az. A pulzusom normális, az étvágyam kitűnő, az
anyagcserémmel sincs baj. Naponta egyszer én is ott ku¬
porgok, ahol a többi . . .
- Tudom.
- Mindent elhiszel rólam?
- Mindent.
- Amit mondok, azt is?
- Természetesen.
- Azt is, hogy tegnap a bárban négyszer féldeci konya¬
kot ittam, jegelt kísérővel?
- Azt is, csak az nem tegnap volt, hanem hat napja . . .
- Keverni akarsz?
- Nem. Csak szeretem a precíz dolgokat.
- Rendben van. Én is szeretek helyére tenni mindent.
De a zsírpacnival nem boldogulok. Látom a képét, akkor
is vigyorgott, amikor a négy féldeci után szájba vertem .. .
- Tegnap?
- Igen.
- Ez sem tegnap volt, hanem hat napja . . . Pontosabban
öt napja és tizennyolc órája . . .
- Percekkel nem szolgálhatsz?
- Ha szükséges, igen.
- Nagyon leköteleznél.
- Van logarléced?
- Nem hordom magammal.
- Kár, azzal gyorsabban menne . . .
- Számold fejben, addig magadra hagylak . . .
- Unsz?
- Ezen felül még utállak is... Állandó lelkifröccs, vak
duma és a tetejében pimasz vagy, mint a piaci légy . . .
- Nem sértődöm meg.
- Sajnos.. .
A fény néha a felhőkben fennakad, ilyenkor magukra maradnak az árnyékok.
- Irén ki tudott bújni a bőréből. . .
- Elhiszem.
- De ez valóban így volt. Többször is előfordult. Há-
rom lépésre megállt maga előtt és nézte önmagát. Ha szólt,
mindig vádolt.
- Amit most veled, amit most együtt csinálunk, abban
én nem vagyok benne . . .
- Ne gyerekeskedj!
- Én ilyent még meggondolatlanságból sem követnék el.
- Annyira undok?
- Egyszerűen állati . . .
- Emberi, tökéletesen emberi . . .
-Ez emberi? Nézd meg te is önmagadat! Reszket a bő rőd, csorog a nyálad, fogad veri a fogamat. . . Vonyítasz, én szűkölök. Ha te sóhajtasz, én is azt teszem, ha te rúgsz, én is rúgok, ha mardosol, én is mardoslak, mozdulatodra mozdulattal válaszolok és a ritmusodra ritmussal.
- Ez olyan természetes, mint egy pofon.
- Fenét... A ruhát összehajtva teszem mindig a székre.
A cipőket egymás mellé a dívány elé. A harisnyát fejtve
húzom le a lábomról, nyálazott ujjakkal, mert négyhúsz
egy nyavalyás szemfelszedés. A melltartót előrefordítom
és úgy kapcsolom szét. Papucsba bújok, hogy a talpam ne
szedje fel a szőnyeg porát. . .
- Ne szidd magadat, kapkodva vetkőztél . . .
- Vetkőztem? Te téptél le rólam mindent . . . Nézd a
rendet! A kombiné pántja felakadt az asztal sarkában, a
melltartó rongycafat, lepattant róla a gomb és kiment be¬
lőle az összes keményítő. A harisnya a vizeskancsóból
csüng ki, a másikat elnyelte a föld, lehet, hogy az egész
házat fel kell érte fordítani. Az egyik cipő az ágy alatt,
a másik a fogason . . . Fekete kupac a te ruhád, a tetején
az a fehér villanás a lábravalód, a zoknid pállott szagú és
kirágta a sarkát a cipőd kérge ... A szőnyeg mintái nyom¬
ják a vállamat, szívja magába a port a hátam és a kicif¬
rázott rózsái bélyeget sütnek a fenekembe . . .
- Nyugodj meg Irén, ez a dolgok rendje . . .
- Hozd a lavórt!
- Minek?
- Hányni szeretnék . . .
* * *
A felhő rosszindulatú. Sokszor tisztán csak rendbontás¬ból, esőt csurgat az árnyak nyakába.
* * *
A tolókocsi gumikerekű. Három kereke van, kettő nagy és egy kicsi. A kicsi nyaklik és az adja az irányt a két nagynak. Fújhatós gumik vannak rajtuk, a pumpájukat még nem láttam. Szoktak ezek a gumik defektet kapni?
- Nem tudom . . . Kevés a valószínűsége, mert sima
járdán járnak, ahol nincs tövis, patkószeg és jancsiszeg . . ,
- Piros linóleumon futottak.
- Ott meg pláne nincs tövis . . .
- A zsírpacni tolta. Félkézzel. A másikkal Irénre muta¬
tott. Sápadt volt Irén, a száját beharapta. Karból szagú
volt a lepedő, a kilincs és fent a sarokban a pók/háló is.
- Kikapartuk . . .
- Vederben a klapec . . .
* * *
A felhőnek mindegy, hogy hol van, mert sehol sem fizet
lakbért. . .
* * *
- Láttad már a lelátót zöldgyepről?
- Nagyon sokszor.
- Egyetlen kitátott száj. Színes, tarka száj, amiben fogak
vannak. A fogak mögött olyan nagy torok, akár csak a
Lánchíd alagútja és az alagútban van a mikrofon . . . Hal¬
lottad már a hangját?
- Milliószor.
- Akkor tudod milyen.

- Hogyne. Hajrá Finger! Hajrá Finger!
-Igen. Hajrá, Finger!
- Kicsit híztál, dagadtál. ..
- Gúnyolódsz?
- Nem, eszemben sincs.
- Mindig beleköpsz a tálba .. .
- Milyen legyek?
- Megértő, okos . . .
- Frászt! Bújjak el a tények mögé?
- Nem fontos, csak próbáld reálisan ítélni a helyzetet.
- Azt teszem.
- A hangod mást rejt...
- Csak úgy érzed, mert...
- Mert? Nem mered kimondani?
- Merem . . .
- Rajta.

- Mindig csámcsogsz valamin . . . Irén ilyen ... A zsír-
pacni olyan, a Nagyfej amolyan . . . Hagyd a fenébe és
aludj . . .
- Tisztára meghülyültél, bezsongtál és a végén zubbonyt
húznak rád ...
- Azt is neked köszönhetem .. .
- Nekem?
- Igen . . . Mert kénytelen vagyok követni. . . Benned
kell, hogy legyek . . .
- Jó ... Ne zsörtölődj, hagyjuk a vitát. .. Mást akar¬
tam.
- Mondjad.
- A stoplit is ismered?
- Hat van egy csukán.
- Annyi. . . Továbbá egy fekete nadrágos pacák, zöld
pázsit, két végében két ablakkeret és a kitátott száj ... A
kilátott szájban mindig bőmből a mikrofon ... S egy pety-
tyes kerek bőr . . . Hat stopli. Egész a melledig emelkedik.
Sárosak a bőrszegek, a zöld gyep szálai tapadtak rá és né¬
hány vércsepp ... A kitátott száj köp, a síp sípol és a
pettyes bőr a mészcsomó közepén áll. Vércsék a stoplik és
tegnap nem rúgtam be a büntetőt. . .
- Nem tegnap volt, hanem hat napja . . .
- Tegnap ...
- Tévedsz.
- Tegnap délután hat húszkor . . .
- Kicsit komplikált dolog. Karbolos a mész szaga, olyan
a pettyes bőré is, a háromkerekű taligáé is és annak is olyan a szaga, aki veri a hátamat.
- Finger vállalod?
- Nem.
- Ne vacakolj!
- Nem vacakolok ... A fejem sincs itt... a szemem
sincs, két téglán áll a zománcos veder . . . Tovább verték
a hátamat.
- Ragaszd be a pipába és kész!
- Jó ... Az ablakkeret kicsi. . . Ha a léc alá irányítom,
kiveri az üveget, ha mellé, a két pont elveszett... A zsír-
pacnit is láttam, tolta a háromkerekű kocsit.
- Ne dévánkozz! Nagyon sürgős, mert megy a vonat. . .
- Megpróbálom ... a stoplis pasast is láttam. Főtt benne
a méreg, dörzsölte a pázsithoz a lábát, véres lett nyomá¬
ban a fű. Végig, ahogy koszolta a stoplikat. . .
-Rajta, Finger! Hajrá, Finger! Finger! Finger!
- Persze az ilyen eset gőzzel jár ...
- Berezeltél?
- Nem. De Irén még sohasem volt ilyen sápadt. A zsír-
pacni még életében sem izzadt ennyire. Harminc fogát lát¬
tam. Kettőnek csak a mély ürege volt meg.
- Kikapartuk a srácot. . .
- Hajrá, Finger!
- A két fog üregéből jött a szó. Tisztán hallottam, mert
simán gurultak a kerekek a piros linóleum szőnyegen. Sem
a kerekek, sem a szőnyeg nem loptak el egyetlen szót sem.
- Vederben van már . . . Klórral mostuk a vedret, tiszta,
majdnem új, minden szem zománc rajta van . . . Nyolc
literes és hiteles. Tíz kis klapec nyugodtan belefér . .
- Hajrá, Finger!
- Rúgod, vagy nem?!
- Rúgom . . . Természetesen ... Ki rúgná más?
* * *
Van úgy is, hogy a felhő a vihar hátára ül és onnan nézi a villámokat, amikkel a zsendülő életet szigonyozzák . . .
- Tegnap délután adtam a zsírpacninak húsz forintot,
amiért cipekedett Irénnel.
- Nem tegnap volt, hanem pontosan hót napja egy nap¬
pal előbb, mint a meccs . . .
-Kiestem volna az időből?
- Nyilván . . .
- Lehetetlen . . . Tegnap vágtam szájba a zsírpacnit . . .
- Aggódom érted . . .
- Kösz! Nagyon régen vártam . . .
Sötétben még sötétebbek a felhők és világnál világosabbak a villámok.

- A fejvadászok használhatnának zöld villogót, vagy sár¬
gát, vagy vöröset, miért éppen kéket?
- Ki tudja.

- A lexikon nem mond róla semmit?
— Nem foglalkozik ilyen villogással.
- Kár. Közelebb kerülnénk a lényeghez.
- Mit akarsz?
- Semmit.
- Néha a semmi is sok és a pici is lehet óriási . . .
- S akkor úgy mondod : óriási pici ?
- Ügy.
- Remek. A zsírpacni nem így határozta meg.
- Hogy?

- Azt mondta, remek szerkezete van Irénnek . . . Dőlt
belőle a konyakszag, nem hagyta abba, még a kocsiban is
mondta.
- Ilyen pompás testtel a kirakatban kellene lenni ál¬
landóan . . . Egynek kár az ilyet lekötni . . .
- Még egyszer szájba vágtad.
- Nem. A rendőr megfogta a kezem. Inkább a zsír-
paonihoz húzott.
- Kihagyni egy büntetőt !
- Féltettem az üveget.
- Mit?
- A két milliméter vastagságú táblaüveget, amit rámába
szoktak vágni és háromszögletű pléhdarabkákkal rögzítik
a deszkához, majd gittel begittelik, hogy ne fújjon be a
szél. . .
- Magából az ital beszél ... A tömény . . .
- Nyert, a tiszta szóda mást mondana . . .
- Délután lett volna ilyen nagy fiú ... A tizenegyes-
nél . . .
- Délután sütött a nap. Átvágott a tribünön, egyenes
vonallal le a zöld gyepre ... A pázsitra. Szép szó. Pá-
zsit . . . Az ember hengergőzni kíván . . .
- Majd a kóterban . . .
- Van pázsit?

- Szalmazsák, rács és veder . . .
-- Veder?
- Igen veder, mit csodálkozik?
- Érdekes, ott is van veder . . .
* * *
Viharnak vihar a párja, szélnek a szél, és az ember be¬húzott nyakkal bújik az odújába, mert fél a náthától . . .
* * *
- A fejesek mind nagy fejek. Hosszúra nőnek, ha ki-
csik is. Valami megnöveszti őket. De mi? Nem tudod?
- Nem foglalkozom ilyesmivel. Minek?
- Jó az, ha mindent tud az ember. Ha megdöglünk, nyu¬
godt lélekkel mondhassák rólunk, hogy nagy koponya ve¬
szett el benne . . . Például itt volt ez a Finger is ... Finger,
az aranylábú . . .
- Lapozz tovább!
- Minek?
- Mert itt a betűik halványabbak.
- Jó ez nekem. A Nagyfej is gyönyörűen olvasta.
- Finger úr megjött?
- Mint a mellékelt ábrám mutatja . . .
- Nagyon örülünk . . . Végtelenül örülünk . . . Van
órája?
- Van, Doxa. Az apám hagyta rám, lánccal együtt. . .
- Jár is?
- Ha felhúzzuk.
- A mutatók is jók?
- Prímák, állandóan körbe-körbe mennek és sohasem un¬
ják . . .
- Lenne szíves megmondani az időt.
- Ezer örömmel. Nyolctíz.
- Nálam nyolc óra múlt tizenegy perccel. De ezen az
egy percen nem vitatkozom, csak a tízen. Érti?
- Tökéletesen.
— Erre számítottam. Remélem nem beteg és nem hoz fel olyan lógós kifogásokat.
- Egészséges vagyok, mint a makk . . .
- Csak azért, mert eléggé sápadtnak tűnik. Már tegnap
is látszott magán.
- Lehet.
- Mi volt magával tegnap?
- Ügy gondolom, semmi.
- Kihagyni egy büntetőt!
- Tudok róla. Ott voltam.
- Bár ne lett volna . . .
- Bár ...
* * *
A fény csak játszik az árnyékokkal. . .
* * *
- Most mit nézel?
- A plafont.
- Mit látsz rajta?
- A fényt, ami a kőkerítésről és a gesztenyefákról itt
maradt.
- Milyen?
- Pontosan olyan, mint a többi fény.
- Nem másmilyen?
- Nem. De milyen az a másmilyen?
- Például, ami belőled sugárzik ki.
- Belőlem? Bennem csak halott sugarak vannak.
- Óriási!

-Az.
- Nem vagy éhes?
- Még nem. Miért kérded?
- Mert, ha éhes leszel, felkelsz
és mész zabálni.
- Ez a legvalószínűbb . . .

2009. augusztus 4., kedd

Csoór Gáspár



Csoór Gáspár 1955 - 1958-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt, ezután felvételizett a Színművészeti Főiskolára, filmrendező szeretett volna lenni.
Csoór Gáspár István (Gyula, 1936.-Budapest, 1960) – költő, grafikus, Csoór István író fia, betegségben halt meg.



Csoór István kiadatlan kéziratában így emlékezik Gazsiról:

"Néhány gondolat, de egyiknek sincs túl nagy jelentősége.
Az árnyékban ülő arab gondolata;
- Vannak, akik elmentek közülünk, mégis velünk maradtak,
akadnak olyanok is, akik közöttünk vannak, még sincse-
nek közöttünk...
A cigány gondolata akasztás előtt:
- Könnyű a zsákoló embernek, mert ha nehéz, leteszi...
A kerékpáros postás gondolata:
- Ketten vannak a faluban Jánosok és pedig: Balogh Misi,
meg Kerekes Andris...
A műtős Iván gondolata hadifogságban:
- A kősót nem sózzák, az ecetet nem ecetezik...
A színész gondolata sminkelés közben:
- A szerepet csak tanulni kell, igazán átélni és utána
prímául eljátszani...
A töprengő ember gondolata sétálás közben:
- A sorsot is csak játszani kell, azzal a különbséggel,
hogy a szerep megtanulására nem hagynak időt sem...
A planétás magyar gondolata az országos vásáron:
- Micsoda különbség...
Az ajtót eltorlaszolták a szekrénnyel, az asztallal és két székkel. A létrát elvették az ablaktól, mindkét szárnyát begörbölték,
A kulcs lyukát nem tömték be. Ott jött be a Halál.
Gazsi: Élt 23 évet. Meghalt: 1960. március 8-án. Még ötven évet szeretett volna élni, de a sors naptárában csak ez a huszonhárom volt előjegyezve. Szálláshelyét a rákoskeresztúri temetőben jelölték ki, ott töltötték ki a lakásváltozás bejelentőjét is.
Szeretett és szerették s ez a legtöbb, ami számításba jöhet, az a kis plusz, amelyet ezen felül hagyott - emlék. Két szoba falát betöltő grafika. S már látja is a család, hogy a Groma írógépen pötyögteti a betűket, összeszűkült szemmel néz a semmibe és rágja a szája szélét. Bejön a szobába, kanapéra veti magát és hosszú lábát kinyújtja a szőnyegen. Mi újság Csőrögém? Nyomor a köbön? Mosolyog, nevet. Meggyőződése, hogy továbbra is együtt szaggatják az istrángot és a naptárról a lapokat a napokkal, a hónapokkal és évekkel együtt. Még húsz év múlva is..*
Gsőröge: Azt tartja, hogy aki sokáig levest eszik, sokáig él. Az emberek jók. Szeretik egymást és annyiszor ismételték már, humanitás, humanizmus, humánus, hogy a végén lyukas maradt a hasuk. A Csőrőge ragasztott neve különben. Gazsitól kapta, Ga-
zsitól örökölte. Fiai örökség. Ritka emberként mondhatja: ezt a körömvágót a fiamtól örököltem, azt a piros csíkos fürdőköpenyt a fiam hagyta rám. S ha kérdezik, hogy az apa mit hagyott a fiára? A nyavalyát, ami elvitte? Ez lehet anyai, de lehet apai örökség is. A sors még nem gusztálta ki teljesen. Hosszú az élet, majd eljön annak is az ideje, csak türelem.
Amikor a nevetést porciózták, kétszer furakodott be a sorba. Harmadszor is nekidurálta magát, de akkor már kirúgták. Amikor meg a pityergésért kellett kalapálni, akkor is két¬szer jelentkezett, harmadszorra is fordulni akart, de az anyja nem engedte, így formálódott olyanra, hogy egyszerre tud sírni és nevetni. A sírása sem mű, a nevetése sem. Mindegyik a szívéből jön és nagyon igazi. Ingért is négyszer állt be a sorba. Hárommal az ördögnek tartozott, mert csak egyszer kapott. Később rájött, hogy ez az egy is kincs, mert sok olyan jámbor lélek van, akinek egy sincs. Tudta, hogy Gsőrögének is egy van. Öröm a vetőkártyában. Nyugodt lélekkel állt melléje és tette batyuját a Csőröge batyuja mellé. Egyszerre lett feleség és három gyerek mellett pótanya. Női lélek. Tanulmányozását már Ádám kezdte Évánál, de hamar beletört a bicskája és hiányos jegyzeteit az utókorra hagyta. Erejénél csak a hangja nagyobb. Fáradhatatlan hazudozó, de mégis megérdemelné, hogy hasznos hazudozásaiért az utókor majd szentté avassa. Piszkos, csirkefogó bandának nevezi a srácokat, ám a szavak lényege nem más, mint drága bogaraim. Lop, csal, hazudik. Mindezt azért a néhány tekergőért, akit a Vas utca kettőcébe telepítettek. Telefonokkal bástyázta körül magát. Egyszerre több kagylóba is tud beszélni. Pirulnak a kagylók, pirul Márta is. A hangját hallják a föld-
szinttől az ötödik emeletig, a sóhajtását senki. Márta remek ember, mint általában azok, akik a bordák között elhasznált mosogató rongy helyett, valódi szívet viselnek. Vérrel, hússal és pumpával együtt.
Végtelenül pimasz és agresszív pasas. Levelezőlap hívásra házhoz is megy, de mint hívatlan vendég is betolja a képét és képes az asztalfőre Ülni. Ósdi felfogású, nem tart lépést a korral. Még mindig abban a régi szennyes lepedőben mászkál és rozsdás kaszát cipel a vállán. A kombájnok és atomreaktorok világában! Zörög a csontja és még arra is rest, hogy a forgókat megkenje libazsírral. Keresetéből futná pedig arra is. Fejpénzt kap minden szállítmányért és a száz százalékos teljesítmény után busás prémiumot, ügy látszik el¬issza a pénzét és a végén agyonüti őt is a hajókötél... Megérdemelné a gazember..."

"Gyerekek! A harmadik ágy maradjon üresen, azon ne henyéljen senki. Maradjon minden ügy, ahogy Gazsi hagyta. Á párna, a paplan, az éjjeli szekrényen a kézzel írott kézirat, rajta az üres gyufásdoboz és a gyufafejek. Akkor este tördelte, amikor a mentő bevitte az onkológiára. Nem akart semmit, csak még két komolyabb
műtétet megelőzni, néhány morfiumot megspórolni és két hónappal előrébb hozni a dátumot.
Á Nagy rendező ügy találta, minden rendben vari.
A szemközti házban ég a villany. Á gyenge lámpafény hátteret ad az esőnek. A vasaló lány imbolygó alakja beillik a képbe és az ablak kilincsére akasztott fekete pántlika is. Véletlenül maradt ott, de hangulatos. Szomorú hangulatot ad, a mozdulatlan lecsüngő szára, a kirojtosodott végekkel. Egyszer majd végigrojtolódik az egész és csak a lengő cérnaszálak maradnak meg. azokat elviszi az első huzat. Továbbadja a szélnek, az meg szétszórja az utca kövére és a háztetők cserepeire.
Liheg a Nagy Rendező. Széjjelnyitja háromlábú vadász székét és sóhajtva leül. Á sok szaladgálásban megfájdult a visszeres lába. A vállában szúr a gránát szilánkja, amit még a második világháborúban kapott. Emlék, voronyezsi emlék...
Pihent és utána indult a gép.
Jancsi a kaparást abba hagyja, Öcsi kinyitja a szemét, Mari kezéből kiesik a zokni, Gea megáll a szoba közepén, Kigyi felemeli a fejét és mindnyájan figyelik a lift felfelé tartó zúgását.
A harmadik emeletnél nyögött, de nem állt meg. A negyediknél ügy érezték, fékez, de a motor túrázott és vitte terhét fel az ötödikre.
Mari rendezget az emlékek között tovább. A négyrét hajtott kézirat papírt felveszi, kihajtogatja. Háttal áll a fiuknak.
Gea megáll mellette.
- Olvasd fel, Marikám...
Kigyi fel sem néz a szőnyegről, ügy szól.
- Petró a tűzre...
Jancsi a falnak mondja.
- Nem oszt, nem szoroz... Kicsivel több, vagy kevesebb...
Öcsi szava könyörgő:
- Olvasd, Mari...
Ég a lámpa a szemközti ablakban. Mereven csüng a pántlika, a szőke hajú lány kihúzza a zsinórt a konnektorból és nedvesített kefével keféli a szövetet. Gyengén gőzöl.
Mari hangja alig ért végig a szobán.
- Ha volna valaki...
Egyedül járok köztetek,
kik párosán jöttetek.
Mosolygok, mondok szavakat,
néha a hangom elakad.
Nehéz a magánosok éje,
sápadtan alszanak
mint eldobott kődarab,
mit elrejt a holt tavak
zöld Szinű mélye.
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy ébredj.
Nem fonódna rám a bánat.
Szemembe hullanának
tűztollú reggeli fények,
reggeli fények.
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy járjak.
Minden utca hívogatna,
Néznének megtagadva,
Csalóka éjszakai árnyak,
Éjszakai árnyak.
Ha valaki megfogná a kezem,
Vagy biztatóan visszanézne rám,
Sokáig néznék a felkelő Nap felé
És lehajtanám lassan a fejem.
Ha lennél az, aki nekem mindenem volnál,
Tétovázva erre jönnél,
Csendesen átölelnél,
Mennénk, Te megcsókolnál
És semmit sem szólnál,
Semmit sem szólnál...
Csend. Csak a papír zizeg Mari kezében, összehajtogatja és visszateszi az éjjeliszekrényre. Jancsi keze megáll a festett falon, Öcsi szemhéjai alá nem fér be annyi fény, mint a körme, Gea nézi az asztalt és nem lát rajta semmit. Kigyi a szőnyegre veti tekintetét, az elrongyolódott szálakra és a színtelen Szinekre.
Mari feléjük fordul és maga elé ejti szavait.
- Proff doktor azt mondta, hogy kerek tíz év... Százhúsz
hónap... Száztizenhét hónapot tévedett... Matekból sokszor elhúz-
hatták.. .
Jancsi lába alatt megzörren az újságpapír.
- Csőröge két üveg bort hozott fel akkor este, Magdus
friss veknit és házi kolbászt... Kigyi a hazai cuccát... Mari te-
pertőt... Márta egy veder feketekávét... Mert még tíz év...
Öcsi szemhéja felpattan. Mosolyog.
- Üvegből ittam a bort... Zokniban mentem át a Bástyába
újabb eresztésért... Mínusz három foknál, bokáig érő hóban... Más-
nap nem is tüsszögtem... Á mosdó kagylója eldugult, mert éjjel
háborgott a gyomrom... Mert még tíz év...
Gea méri a szobát, hosszú egyenletes lépésekkel…..” video
Herskó János Párbeszéd (1963) című filmjének híres Ha volna valaki kezdetű daláról így ír a Filmtörténet:
„ Gara György, az előadó a semmiből érkezve, majd a további ismeretlenségbe távozva ragadja magával érzéseinket. Csoór Gáspár által írt dalnak nincs különösebb szerepe a filmben, hacsak az nem, hogy kifejezzen egy hangulatot, megüssön egy továbbzengő hangot.

2009. augusztus 3., hétfő

Csoór István: Chat Noir és konyak

Az első meglepetés.
***
A kapu előtt búcsúznak.
A járdán átsiet a férj és az út szélén veszteglő gépkocsitól visszaint a lánynak:
- Szia!
- Szia!
A lány is legyez az ujjaival és csücsörít. Cuppant a férj, háromszor egymás után. A negyediket akkor lövi el, amikor a gépkocsi ajtajába illeszti a kulcsot. Fürgén betornázza magát és dörögve rántja be az ajtót. A slusszkulcs után kutat a zsebében, és míg matat, nyakon vágja a hang:
- Szevasz!
Nem fordul hátra, úgy tesz, mintha a nyakában megpattant volna az ér. Hirtelen vágja fel a fejét és darabos nyelésekkel bukdácsol lába elé a hangja:
- Hogy kerültél ide?
A hátsó ülésen gubassztó asszony összébb húzza magán a kabátot és dideregve szól:
-A sarokig busszal, onnét gyalog…
- Érdekes…
- Nagyon… De nem mennénk?
A férj citeráló ujjakkal illeszti bele a nyílásba a slusszkulcsot. Az önindítót nyomkodja a lábával, de a motor nem akarja az igazságot.
-A féket nyomod…!
Az utcai lámpa gyenge világánál is látja az asszony, hogy veresedik a férje nyaka és az oldalszakáll mellett megjelent az első izzadság-csepp. Nem marad ott, hanem gyors inalással leszökken a kockás zakó vállára. Zsebkendőt vesz ki a táskájából és a hű feleség szeretetével felitatja a nedvesedő bőrt.
- Meleged van?
Nem szól a férj semmit. Azt gondolja, hogy kalodába került. A simára koszolt fa töri a derekát és szilánkká ropogtatja a csontjait.
Az asszony közelebb hajol az üléshez:
- Nem találod az önindítót?
Nyel a férj, vizezett töményital ízét ízleli, de az is olyan, mint az ecet, amit kitettek a napra melegedni.
- Gyújtsak gyufát?
A térde a műszerfalba belekoppan, azt hiszi, szilánkossá tört a kalács. Nem jutott időszisszenésre sem, mert felbődült a motor.
Az asszony hátravágódik az ülésen és rémülten nézi, milyen szélsebesen suhannak el a fák a kocsi mellett. Ha nem látná hóval rakott ágait, léckerítésnek nézné. A lámpák fényei sűrű szeleteléssel aprózzák bent a sötétséget és suhannak el a férje kalapja mellett. Az ember szilárdan tartja kezében a kormányt, öklén kipúposodnak a vastag erek és meredten nézi a szabad utat, ami egyenesen a pokolba vezet.
A kereszteződésnél fékez, és hosszan radíroz a kocsi. Félrefordított nyakkal nyögdécsel az asszony felé.
- Magyarázattal tartozom…
- Kösz! De nem szükséges... Nyilván azt akarod mondani, hogy teáztatok a harmadik emelet négyben… Rossz volt a rezsó és nehezen forrt a víz…
A férj eredeti helyére rántja a nyakát:
- Nem!
Keményen koppant a szava az üvegen, akár az elgórt kavicsé.
- Nem?
- Nem!
Csuklós busz vágtat előttük a keresztutcán és kocsijuk orra alá fújja a füstöt.
- Tudniillik az Eti…
Jóságos simítással megsimogatja a hátát és szavába vág:
- Tudom, de nem érdekel… Bangó Etelnek hívják. 1942-ben született Gödön. Egy évvel és három hónappal öregebb nálam. Az édesapja nagyon sokat nyomorgott a munkanélküliség éveiben és végül megkönyörült rajta a sors és agyonütötte egy rumosüveggel. Az anyja éjjel-nappal mosott, aludni sem volt ideje, de így is kivárta a nyugdíját és most azt élvezi. Három apró gyerek gondja van a nyakában, de Eti segíti. Részben szeretetből, részben anyai kötelességből, mert háromból kettő sajátja…
A férj kihúzza a kabátgallérból a nyakát és hosszúra nyújtja. Várni lehet, hogy homlokát beleveri a szélvédős üvegbe.
- Őrültség!
A hangjával vízzel kevert töményital szag is böffen és pillanatok alatt megtölti a kocsit. Az asszony beleszagol a levegőbe és orrát közel tolja a férje zakójához.
- Sa noár! Konyak, tea nélkül!
- A férje dobol a kormányon.
- Rum! Dokk! Kilencvenhat forint üvegje!
- Bocs! Ennyit nekem is szabad tévednem… Különben harminchatos cipőt hord, féllel nagyobb a lába, mint az enyém. Sűrűn izzad, és olykor-olykor Dezodort használ… Ma két hete voltál nála először, a nász másfél óráig tartott és minden megerőltetés nélkül megállapíthattad, hogy nem kellett mészáros munkát végezned. Az első ugyanis mindig hentesre emlékeztet, de idézlek: azt is el kell valakinek végezni, mert a nélkül nem jöhet a második… A mai nász már csak hatvan perces volt, két hét múlva tíz perc. Elnézést, hogy nem vártam meg!
- Mintha mosolyogna a férj. Arcizma rándul, néhány ránc a fültövénél gyűlt össze, de némi mocorgás után alapállásba húzódnak vissza.
- Remek fantáziád van!
- A villanyrendőr vált az úton és a kocsi újból nekiugrik.
- Ha nem zavar, mondhatom tovább is.
- Örömmel hallgatlak.
- Kösz! Életem végéig hálás leszek ezért. Edit e héten délutános, Kettőkor kezd és tízkor végez. Tizenöt percig tart, míg a blokkokat összeszámolják és egyeztetik a leíróval. Tíz óra tizenhatkor a Pézsma utca sarkán ketten beszállnak a kocsiba és a Vág utca harminckettő alatt tíz óra huszonhat perckor édes kettesben kiszállnak. A házmester már ismeri a párt. Messziről köszön, és erőt-egészséget kíván az igazgató elvtársnak. Szégyelld magad, egyetlenegyszer sem mondtad neki, hogy csak osztályvezető főmérnök vagy. Fujj! Ilyet megérni! A harmadik emeleten már kicsit fújtat az igazgató elvtárs, de megéri, mert fent meleg szoba várja, egyebekkel… Az igazgató elvtárs eleinte kicsikét ideges volt, alig találta a cipő boglyát, a nadrágot is csak lelökte a székre, nem gondolt sohasem arra, hogy szegény felesége mennyit güzült, míg kivasalta. A zakóját a szék karjára ölti, de az alsónadrágot már úgy rúgja le, mint a focista a bőrt… Igaz, akkor már a nyálazott ujjak ügyelve fejtik le a füstszínű harisnyát. A tviszt-pulóver az éjjeli lámpa búrájára hull, és a szobában előáll a bődületesen izgató fény. Brü!... Különben Etidnek apró, vörös szeplők vannak a lábán. Mondd, a combja is olyan?!
- A kocsi hirtelen fékez, majdnem a fenekén csúszik az átkelőhely sárga kövéig, zúzmarás hajú fiatal hajol az ablak elé és öklével mutogat:
- Apafej! Nyissa ki a szemét és csukja be a száját, mert huzatot kap…
- Az asszony kuncog, a férj morzsolja a fogait, mintha kavicsot rágna. Behajlított karjával mutogat a fiatalnak és gázzal eteti a kocsit. Suhan, visít, nyög, hiszen marha erős láb tapossa.
- A férj a széles kapualjban garázsihoz. Az asszony száll ki előbb, és a harapós hidegben siet a lépcsőház felé. Az első grádicsról szól vissza:
- Siess, drágám, meg ne fázz!
- A férfi marja a szája szélét és a bánatos fényben körülnéz. Valamilyen tiszta helyet szeretne találni, mert kedve volna a kalapját a földhöz verni…
- ***
- A második meglepetés.
- Az előszobában elég sokat szöszmötöl. Precízen igazgatja a nyakkendőjét, óvatos simítással végig matat a sliccén, közel hajol a tükörhöz és zakóján keresi a szőke leányhajat. Zsebkendő csücskével vörösre dörzsöli a szája szélét és a nadrágját felhúzza, és bűvölő pillantással szemléli a zokniját. Egyiket sem találja fordítva és a cipőjét sem cserélte fel a lábán.
- Elszánt lépésekkel indul végig a futószőnyegen és az ajtót bátran nyitja és csukja maga mögött. A csillár minden égője ontja magából a fényt és veri a szemébe.
- Hunyorog.
- Szervusz!
- Kicsikét bárgyú képpel áll meg az ajtóban. Érzi, hogy elvétette a szót, valami mást kellett volna mondania. Fürkészi az asszonyt, de az olyan, mint az aranyozott bálvány, aki fázik és enyhén nyitott pongyolában melegszik a kályha mellett. Nem fintorog nem gunyoros, inkább kedveskedő és végtele érdeklődő.
- Szervusz! Megjöttél?
- Igen.
- Fáradt vagy?
- Nem túlságosan. Inkább a hideg járt át egy keveset…
- Melegedj…
- Szék után nyúl, húzza a kályha felé, de félúton megáll és kushadva körülnéz.
- Átrendezted a szobát?
- Igen. Remélem nem haragszol?
- Az egy világért sem…
- Úgy gondoltam, így kényelmesebb…
- Lehet, de hol a rekamié?
- A másik szobában.
- A tiéd itt maradt?
- Amint látod…
- Nem húzza tovább a széket. Felegyenesedik és megvakarja az állát. Serceg a körme alatt a szőr. Az asszony arra pislog.
- Reggel borotválkoznod kell. Van még pengéd?
- Úgy tudom, van.
- Bevált az a külföldi, amit most vettél?
- Príma! Csak a szakállam kicsit erős és tovább kell habozni…
- Próbálj korábban kelni…
- Igen, majd megpróbálom
- Az ébresztőm, ha akarod, beviheted…
- Igazán kedves vagy.
- Csak arra kérlek, ne csörögtesd sokáig, mert reggel lustálkodni szeretnék…
Konyak ízt nyel az ember. Billegteti magát és egyik lábáról, a másikra áll. A vállát húzgálja, pedig arra nincs semmi szükség. Szeretne a kályhához közel menni, de ebben a fonákos helyzetben azt sem lehet. A tulajdonjogot milyen ügyesen rendezte az asszony, telekkönyvi végzés nélkül.
A rádión ketyeg az óra. Arra lendül és mielőtt megfogná, megkérdezi:
- Komolyan elvihetem?
- Viheted nevetve is---
Megrándul a szája és úgy tesz, mintha mosolyogna, pedig prüszkölni szeretne.
- Jó, akkor viszem.
- Légy szíves.
Elvész a markában a kicsi óra, de így, csak jobban érzi magát. Van vele valami, ami kotyog, percegteti az időt és a harmadik mutatója gyors iramban fut körbe-körbe. A fény felé fordítja a számlapját.
- Fél tizenkettő!
Az asszony ásítását fékezi és a vetett rekamié felé tekint.
- Ideje lefeküdni.
- Igen, mindjárt reggel lesz…
A kilincsen a keze, halkan nyomja le és halkan szól, nehogy a szomszédok meghallják:
- Hidd el, az Eti-ügy nem komoly…!
- Tudom, ha komoly lett volna, másképpen cselekszem.
- Hogy!?
- Feláll az asszony. Úgy mozdul, hogy a pongyola alól kivillanjon a fehér bőr, a feszülő sonkák és egy gondolatra lássa az ágaskodó mell halmait is. Nem árt, ha az ember jó lakottan is terített asztalra gondol.
- Leöntöttem volna vitriollal!
Átszédül az ember a másik szobába és nyúl a kapcsoló felé.
***
Harmadik meglepetés
Könnyezni szeretne és nagyot rikkantani örömében, mert bent duruzsol a kályha.
Ám.
A nyakát tekergeti és nézi a megvetett fekhelyet, ahol főkötős öregasszony tápászkodik fel és hunyorgó szemmel néz a belépőre
- Anyuka itt!!!
Pislog a mama és a főkötő madzagját igazgatja az álla alatt.
- Hát hol lennék?
- De...
- Mit csodálkozol? A kettessel érkeztem. Mara írt, hogy visszavihetem a fiamat… Érted jöttem!
Az ajtóból nem tud tovább menni. A parkettába gyökeret vert a talpa, hat ökörrel sem tudják onnan kimozdítani sohasem.
- Miii?
- Süket vagy?
A mama lekászálódik az ágyról. Mamuszba bújik és nyugodtan ül az ágy szélén. A férj szédeleg a fal mellett.
Arra gondol, hogy a mamának harminchetes lába van, Etinek harminchatos, Marának harmincötös és öttizedes, neki negyvennégyes s mégis milyen nehezen tud rajta állni. Ha a háta mögött nem volna fal, biztosan hanyatt esne és beverné a fejét a padozatba.
Székre mutat a mama és parancsol:
- Ülj le és az órát tedd le a kezedből, mert elejted!
A szék nyikkan alatta, pedig csak fél fenékkel kucorog r, a lábát is maga alá húzza, hogy kicsinek lásson, a szavak kerüljék ki, mint a csalánt a villám.
A mama masnija csokorban van, de reggelre mindig összegabalyodik a madzag és órákig kell bogozni..A fiát nézi olyan nézéssel, amivel a víziborjút is ki lehet a vízből zavarni. A hálóköntös a szőnyegig ér, inas kezeit a térdén pihenteti és ujjaival dobol. Nem hallja a hangot, de érzi, minden érintéssel tűt szúrnak a körme alá.
A szava sem tompább, pedig azt még hegyezni is lehet.
- Mara mondta, hogy szeplős a lába. Igaz?!
A szó végét megnyomta és öklével a térdére ütött.
- Igaz?
Súlyos az álla, alig bírja felemelni. A nyaka is olyan, mintha lánccal kikötötték volna a kútgémhez. A nyelve is száraz.
- Anyu, az egész ügy ártatlan…
Felveti a fejét az öregasszony és a megszaladt vér a füle cimpájáig jut.
- Inkább úgy mondd, hogy özvegy Baloghné! Szégyentelen! Vénségemre kell megtudni, hogy szeplőslábúak az ideáljaid. Süljön ki a szemed!
Nyög, mintha szalmakazal alól szólana ki:
- Mondom, hogy ártatlan…
Reccsen a mama szava:
- Apád is azt mondta, amikor a postáslány beengedte a kiskapun… Ártatlan! Ártatlan ügy! Mikor a lavórba ültettem, kisült, hogy nem ártatlan…
Szempillái a homlokáig szaladnak fel, félő, hogy nem tudja becsukni soha. A szája széle rándul, de hang nem jön ki, mert a szerencsétlen gyengébb a szú percegésénél is.
A mamáé annál erősebb.
- Mit csodálkozol?! Marának is azt kellene tenni, veled… Ártatlanság…
A férj feláll. Még a gondolat is hideget szánkáztat végig a hátán, és még ezt is tetőzi a dívány, amit neki vetettek meg. A paplan alatt is dudorodik a középső rugó, ami túléli még a világot is. A többi elsatnyult, elpuhult mellettem, de a középső egyes egyedül áll, mint a köszörűn fent dárda. Még lustálkodni sem hagyja az embert, mert a hegye kikezdi a bőrt, kirágja a húst és addig fúrja magát, míg csontot nem lel. Hirtelen dönt magában. Nem marad itt egy percig sem. Igaz, a bukszában nincs pénz, de a szekrényben, a harmadik törülköző alatt, van a tartalék. Feltankol és indul.
Szekrényhez lép és kutat a vasalt ruhák között.
A mama pislog és a hintázó papucsára szórja a szót:
_ Mara délután bevitte a bankba…
_ Miii?
Te tényleg süket vagy! Az SZTK-ban mosasd majd ki a füled…
A szekrény ajtaját úgy vágja be, hogy megrezzennek a képek a falon. A kulcsot kétszer ráfordítja, hajlítaná harmadszorra is, de nincs tovább járat.
A mama csitítóan szól a dühöngőre:
- Ne tégy kárt a Mara bútorában… Ne erőltesd azt a szerencsétlen kulcsot …
Sarkán fordul vissza és olyan nagynak mutatja magát, mint a villámhárítós torony.
- Azt hiszik, hülye vagyok?!
A mama bólogat.
- Azt!
- Fillér nélkül is elmegyek és esküszöm, hogy kapok szállást…
- Megengedem, de a szeplőslábúra ne gondolj, mert ott mára már elpocsékoltad a muníciót…!
A férjnek lángot fog a füle is, de azzal sem tudja a szót megállítani.
- Ne kokaskodj! Apád három napig verte a fokost a mestergerendába Blaunál és a végén úgy jött haza, mint a rágott szalonnabőr. Mehetsz te is! Mara sem megy érted, inkább izen Etidnek… Apropó, Etid… Nagyon jó kávét főz! Úgy látszik a szocialista összeköttetés itt is használ… A sógorság … Menynek nem ajánlom. Asszony előre gyártott elemekkel…
- Mivel?
- Előre gyártott unokákkal
Hosszú karjaival csap, mintha légy döngicsélne a füle mellett.
- Nem gondoltam nősülésre…
- Hát?
- Könyörögve mondom, ártatlan ügy…
- Fizetsz érte, vagy ajándékozol?
- Nem!
- Nem? Hát potyázol???
Mélyet szippant a meleg levegőből. Pumpálja vele magát, szinte recsegnek a zakó gombjai. Hallott már olyat, hogy a gondatlan ember teleszívta magát levegővel és megszakadt benne a madzag. Nem akart így járni. A szelepen kiengedte és számolt magában. Egy, kettő, három, négy… Úgy tudja, hogy a számolással elmegy a mérge, és ha sokáig csinálj, a végén még imádkozik. Ötig jutott és közben gyors mérleget csinált.
Adva van a hivatal, ahol két, három széket összetolva aludhat, és a nagykabátjával takarózhat. De mit mond az éjszakai ügyeletnek? Megoldás lehet még a pályaudvar. Ha szerencséje van, kaphat egy üres lócát, ami annyi görcsöt tör a hátára reggelig, hogy nincs masszőr, aki azokat elegyengeti. De van még kölcsönügylet is a világon. Éjnek idején valamelyik cimboráját felrázza, és kér egy százast. De mire? Szappant vesz vagy mit? A szállodák telítve vannak külföldiekkel. Eti? Valóban előfordulhat a munícióhiány… Mara? A keskeny kis bürüt is felrúgta a harmincötös és öttizedes lábával, amin még esetleg visszamehet a másik partra. Feltehetően most a párnába fúrja a fejét és kacag, hogy rezeg rajta még a hálóing is. A mama? Lóbálja a lábát és nézi a mamuszt és lavórral fenyegeti
A mérleg nem alakult sehogy sem.
Hátratett kézzel sétál a szobában és néhány szán méter után megáll a mama előtt.…
- Anyuka, mit tanácsol?
- Mosd meg a lábad és feküdj le…
Startol tovább. Még jó, hogy lyukat nem fúrt magának. Nem számolja a métereket, megint megtette a magáét.
- Mara mit akar?
- Válni!
- Hogy gondolja?
A Mara ajtajára mutat a mama.
- Azt befalaztatja, itt a folyosóra másikat nyittat és neked is lesz külön bejáratú szobád, neki is. Páros napokon te használod a fürdőszobát, páratlan napokon Mara…
- Hüm… S mi lesz velem páratlan napokon?
- Lavorból mosakodsz…
- Mara?
- Férjhez megy. Esetleg fog magának egy autós banditát… Jobban jár a férfi, mint te, mert Marának nem szeplős a lába…
Nekilendül újra. Mérsékelt svunggal, ugyan de rója a köröket. Be sem fejezte a kört, hirtelen megáll:
- Apa hogy csinálta három nap után?
- Kazal virággal állított be…
- És anyuka?
- A disznóknak dobtam mind!
- Nem indul neki. A sezlonra néz, és lassan kibújik a kabátból. A mama a dunna alá húzódik és a fal felől még visszaszól:
- Holnap nézzél valamilyen takarító asszony után, mert megesz a kosz…
- Míg helyre nem jövünk, anyuka nem segítene…?
- A dunnán csattan az inas kéz:
- Nem! Ilyen disznónak, mint te, nem! Különben holnaptól kezdve nyugodtan hívhatsz Baloghnénak is, nem haragszom érte…
A fal felé fordul, és a hátán lelapogatja a dunnát.
***
Utolsó meglepetés.
***
A sezlonon érte. A rugó fölé vastag derékaljat készített Mara, hogy a disznó emberének ne nyomja nagyon a derekát…
-
-
-
-

2009. július 26., vasárnap

2009. július 21., kedd

Csoór István (Szeghalom, 1910. október 10. - Gyula, 1990. április 22.) magyar író, helytörténész.



Emléktáblát állítottunk Csoór Istvánnak
A családtagok mellett szépszámú közönség (több mint ötven ember) vett részt Csoór István (Szeghalom,1910 – Gyula,1990) gyulai író emléktábla avatásán 2009. július 17-én este a Kossuth téren.

A Vízügyi Nyugdíjas Klub nevében Takács Lajos a Vízügy nyugalmazott igazgatója idézte fel Pista bácsi, az egykori munkatárs alakját. Krasznahorkai Géza a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója,
az író munkásságát méltatta. Székely Árpád a Gyulai Városbarátok Köre vezetőségi tagja, az emlékezés szervezője személyes érzéseit osztotta meg a szépszámú közönséggel. Szólt Csoór Gáspárról az író kitűnő művészi tehetségű de korán elhunyt fiáról is, akinek eltűntnek hitt grafikái is előkerültek – talán belátható időn belül egy kiállítás keretében a gyulai közönség is láthatja majd a műveket. A család nevében Sharon Asher(Juhász András) megköszönte a jelenlévőknek a tiszteletadást. Talán a jövőben sor kerülhet egy-egy Csoór István mű újabb kiadására is, ha másképpen nem megy, CD formájában. Végül a család, a vízügyes nyugdíjasok, az írószövetség és a városbarátok elhelyezték koszorúikat az emléktábla falán. Szép emlékezés volt.
(Forrás:Gyulai városbarátok köre)