Csoór István: Chat Noir és konyak

Az első meglepetés.
***
A kapu előtt búcsúznak.
A járdán átsiet a férj és az út szélén veszteglő gépkocsitól visszaint a lánynak:
- Szia!
- Szia!
A lány is legyez az ujjaival és csücsörít. Cuppant a férj, háromszor egymás után. A negyediket akkor lövi el, amikor a gépkocsi ajtajába illeszti a kulcsot. Fürgén betornázza magát és dörögve rántja be az ajtót. A slusszkulcs után kutat a zsebében, és míg matat, nyakon vágja a hang:
- Szevasz!
Nem fordul hátra, úgy tesz, mintha a nyakában megpattant volna az ér. Hirtelen vágja fel a fejét és darabos nyelésekkel bukdácsol lába elé a hangja:
- Hogy kerültél ide?
A hátsó ülésen gubassztó asszony összébb húzza magán a kabátot és dideregve szól:
-A sarokig busszal, onnét gyalog…
- Érdekes…
- Nagyon… De nem mennénk?
A férj citeráló ujjakkal illeszti bele a nyílásba a slusszkulcsot. Az önindítót nyomkodja a lábával, de a motor nem akarja az igazságot.
-A féket nyomod…!
Az utcai lámpa gyenge világánál is látja az asszony, hogy veresedik a férje nyaka és az oldalszakáll mellett megjelent az első izzadság-csepp. Nem marad ott, hanem gyors inalással leszökken a kockás zakó vállára. Zsebkendőt vesz ki a táskájából és a hű feleség szeretetével felitatja a nedvesedő bőrt.
- Meleged van?
Nem szól a férj semmit. Azt gondolja, hogy kalodába került. A simára koszolt fa töri a derekát és szilánkká ropogtatja a csontjait.
Az asszony közelebb hajol az üléshez:
- Nem találod az önindítót?
Nyel a férj, vizezett töményital ízét ízleli, de az is olyan, mint az ecet, amit kitettek a napra melegedni.
- Gyújtsak gyufát?
A térde a műszerfalba belekoppan, azt hiszi, szilánkossá tört a kalács. Nem jutott időszisszenésre sem, mert felbődült a motor.
Az asszony hátravágódik az ülésen és rémülten nézi, milyen szélsebesen suhannak el a fák a kocsi mellett. Ha nem látná hóval rakott ágait, léckerítésnek nézné. A lámpák fényei sűrű szeleteléssel aprózzák bent a sötétséget és suhannak el a férje kalapja mellett. Az ember szilárdan tartja kezében a kormányt, öklén kipúposodnak a vastag erek és meredten nézi a szabad utat, ami egyenesen a pokolba vezet.
A kereszteződésnél fékez, és hosszan radíroz a kocsi. Félrefordított nyakkal nyögdécsel az asszony felé.
- Magyarázattal tartozom…
- Kösz! De nem szükséges... Nyilván azt akarod mondani, hogy teáztatok a harmadik emelet négyben… Rossz volt a rezsó és nehezen forrt a víz…
A férj eredeti helyére rántja a nyakát:
- Nem!
Keményen koppant a szava az üvegen, akár az elgórt kavicsé.
- Nem?
- Nem!
Csuklós busz vágtat előttük a keresztutcán és kocsijuk orra alá fújja a füstöt.
- Tudniillik az Eti…
Jóságos simítással megsimogatja a hátát és szavába vág:
- Tudom, de nem érdekel… Bangó Etelnek hívják. 1942-ben született Gödön. Egy évvel és három hónappal öregebb nálam. Az édesapja nagyon sokat nyomorgott a munkanélküliség éveiben és végül megkönyörült rajta a sors és agyonütötte egy rumosüveggel. Az anyja éjjel-nappal mosott, aludni sem volt ideje, de így is kivárta a nyugdíját és most azt élvezi. Három apró gyerek gondja van a nyakában, de Eti segíti. Részben szeretetből, részben anyai kötelességből, mert háromból kettő sajátja…
A férj kihúzza a kabátgallérból a nyakát és hosszúra nyújtja. Várni lehet, hogy homlokát beleveri a szélvédős üvegbe.
- Őrültség!
A hangjával vízzel kevert töményital szag is böffen és pillanatok alatt megtölti a kocsit. Az asszony beleszagol a levegőbe és orrát közel tolja a férje zakójához.
- Sa noár! Konyak, tea nélkül!
- A férje dobol a kormányon.
- Rum! Dokk! Kilencvenhat forint üvegje!
- Bocs! Ennyit nekem is szabad tévednem… Különben harminchatos cipőt hord, féllel nagyobb a lába, mint az enyém. Sűrűn izzad, és olykor-olykor Dezodort használ… Ma két hete voltál nála először, a nász másfél óráig tartott és minden megerőltetés nélkül megállapíthattad, hogy nem kellett mészáros munkát végezned. Az első ugyanis mindig hentesre emlékeztet, de idézlek: azt is el kell valakinek végezni, mert a nélkül nem jöhet a második… A mai nász már csak hatvan perces volt, két hét múlva tíz perc. Elnézést, hogy nem vártam meg!
- Mintha mosolyogna a férj. Arcizma rándul, néhány ránc a fültövénél gyűlt össze, de némi mocorgás után alapállásba húzódnak vissza.
- Remek fantáziád van!
- A villanyrendőr vált az úton és a kocsi újból nekiugrik.
- Ha nem zavar, mondhatom tovább is.
- Örömmel hallgatlak.
- Kösz! Életem végéig hálás leszek ezért. Edit e héten délutános, Kettőkor kezd és tízkor végez. Tizenöt percig tart, míg a blokkokat összeszámolják és egyeztetik a leíróval. Tíz óra tizenhatkor a Pézsma utca sarkán ketten beszállnak a kocsiba és a Vág utca harminckettő alatt tíz óra huszonhat perckor édes kettesben kiszállnak. A házmester már ismeri a párt. Messziről köszön, és erőt-egészséget kíván az igazgató elvtársnak. Szégyelld magad, egyetlenegyszer sem mondtad neki, hogy csak osztályvezető főmérnök vagy. Fujj! Ilyet megérni! A harmadik emeleten már kicsit fújtat az igazgató elvtárs, de megéri, mert fent meleg szoba várja, egyebekkel… Az igazgató elvtárs eleinte kicsikét ideges volt, alig találta a cipő boglyát, a nadrágot is csak lelökte a székre, nem gondolt sohasem arra, hogy szegény felesége mennyit güzült, míg kivasalta. A zakóját a szék karjára ölti, de az alsónadrágot már úgy rúgja le, mint a focista a bőrt… Igaz, akkor már a nyálazott ujjak ügyelve fejtik le a füstszínű harisnyát. A tviszt-pulóver az éjjeli lámpa búrájára hull, és a szobában előáll a bődületesen izgató fény. Brü!... Különben Etidnek apró, vörös szeplők vannak a lábán. Mondd, a combja is olyan?!
- A kocsi hirtelen fékez, majdnem a fenekén csúszik az átkelőhely sárga kövéig, zúzmarás hajú fiatal hajol az ablak elé és öklével mutogat:
- Apafej! Nyissa ki a szemét és csukja be a száját, mert huzatot kap…
- Az asszony kuncog, a férj morzsolja a fogait, mintha kavicsot rágna. Behajlított karjával mutogat a fiatalnak és gázzal eteti a kocsit. Suhan, visít, nyög, hiszen marha erős láb tapossa.
- A férj a széles kapualjban garázsihoz. Az asszony száll ki előbb, és a harapós hidegben siet a lépcsőház felé. Az első grádicsról szól vissza:
- Siess, drágám, meg ne fázz!
- A férfi marja a szája szélét és a bánatos fényben körülnéz. Valamilyen tiszta helyet szeretne találni, mert kedve volna a kalapját a földhöz verni…
- ***
- A második meglepetés.
- Az előszobában elég sokat szöszmötöl. Precízen igazgatja a nyakkendőjét, óvatos simítással végig matat a sliccén, közel hajol a tükörhöz és zakóján keresi a szőke leányhajat. Zsebkendő csücskével vörösre dörzsöli a szája szélét és a nadrágját felhúzza, és bűvölő pillantással szemléli a zokniját. Egyiket sem találja fordítva és a cipőjét sem cserélte fel a lábán.
- Elszánt lépésekkel indul végig a futószőnyegen és az ajtót bátran nyitja és csukja maga mögött. A csillár minden égője ontja magából a fényt és veri a szemébe.
- Hunyorog.
- Szervusz!
- Kicsikét bárgyú képpel áll meg az ajtóban. Érzi, hogy elvétette a szót, valami mást kellett volna mondania. Fürkészi az asszonyt, de az olyan, mint az aranyozott bálvány, aki fázik és enyhén nyitott pongyolában melegszik a kályha mellett. Nem fintorog nem gunyoros, inkább kedveskedő és végtele érdeklődő.
- Szervusz! Megjöttél?
- Igen.
- Fáradt vagy?
- Nem túlságosan. Inkább a hideg járt át egy keveset…
- Melegedj…
- Szék után nyúl, húzza a kályha felé, de félúton megáll és kushadva körülnéz.
- Átrendezted a szobát?
- Igen. Remélem nem haragszol?
- Az egy világért sem…
- Úgy gondoltam, így kényelmesebb…
- Lehet, de hol a rekamié?
- A másik szobában.
- A tiéd itt maradt?
- Amint látod…
- Nem húzza tovább a széket. Felegyenesedik és megvakarja az állát. Serceg a körme alatt a szőr. Az asszony arra pislog.
- Reggel borotválkoznod kell. Van még pengéd?
- Úgy tudom, van.
- Bevált az a külföldi, amit most vettél?
- Príma! Csak a szakállam kicsit erős és tovább kell habozni…
- Próbálj korábban kelni…
- Igen, majd megpróbálom
- Az ébresztőm, ha akarod, beviheted…
- Igazán kedves vagy.
- Csak arra kérlek, ne csörögtesd sokáig, mert reggel lustálkodni szeretnék…
Konyak ízt nyel az ember. Billegteti magát és egyik lábáról, a másikra áll. A vállát húzgálja, pedig arra nincs semmi szükség. Szeretne a kályhához közel menni, de ebben a fonákos helyzetben azt sem lehet. A tulajdonjogot milyen ügyesen rendezte az asszony, telekkönyvi végzés nélkül.
A rádión ketyeg az óra. Arra lendül és mielőtt megfogná, megkérdezi:
- Komolyan elvihetem?
- Viheted nevetve is---
Megrándul a szája és úgy tesz, mintha mosolyogna, pedig prüszkölni szeretne.
- Jó, akkor viszem.
- Légy szíves.
Elvész a markában a kicsi óra, de így, csak jobban érzi magát. Van vele valami, ami kotyog, percegteti az időt és a harmadik mutatója gyors iramban fut körbe-körbe. A fény felé fordítja a számlapját.
- Fél tizenkettő!
Az asszony ásítását fékezi és a vetett rekamié felé tekint.
- Ideje lefeküdni.
- Igen, mindjárt reggel lesz…
A kilincsen a keze, halkan nyomja le és halkan szól, nehogy a szomszédok meghallják:
- Hidd el, az Eti-ügy nem komoly…!
- Tudom, ha komoly lett volna, másképpen cselekszem.
- Hogy!?
- Feláll az asszony. Úgy mozdul, hogy a pongyola alól kivillanjon a fehér bőr, a feszülő sonkák és egy gondolatra lássa az ágaskodó mell halmait is. Nem árt, ha az ember jó lakottan is terített asztalra gondol.
- Leöntöttem volna vitriollal!
Átszédül az ember a másik szobába és nyúl a kapcsoló felé.
***
Harmadik meglepetés
Könnyezni szeretne és nagyot rikkantani örömében, mert bent duruzsol a kályha.
Ám.
A nyakát tekergeti és nézi a megvetett fekhelyet, ahol főkötős öregasszony tápászkodik fel és hunyorgó szemmel néz a belépőre
- Anyuka itt!!!
Pislog a mama és a főkötő madzagját igazgatja az álla alatt.
- Hát hol lennék?
- De...
- Mit csodálkozol? A kettessel érkeztem. Mara írt, hogy visszavihetem a fiamat… Érted jöttem!
Az ajtóból nem tud tovább menni. A parkettába gyökeret vert a talpa, hat ökörrel sem tudják onnan kimozdítani sohasem.
- Miii?
- Süket vagy?
A mama lekászálódik az ágyról. Mamuszba bújik és nyugodtan ül az ágy szélén. A férj szédeleg a fal mellett.
Arra gondol, hogy a mamának harminchetes lába van, Etinek harminchatos, Marának harmincötös és öttizedes, neki negyvennégyes s mégis milyen nehezen tud rajta állni. Ha a háta mögött nem volna fal, biztosan hanyatt esne és beverné a fejét a padozatba.
Székre mutat a mama és parancsol:
- Ülj le és az órát tedd le a kezedből, mert elejted!
A szék nyikkan alatta, pedig csak fél fenékkel kucorog r, a lábát is maga alá húzza, hogy kicsinek lásson, a szavak kerüljék ki, mint a csalánt a villám.
A mama masnija csokorban van, de reggelre mindig összegabalyodik a madzag és órákig kell bogozni..A fiát nézi olyan nézéssel, amivel a víziborjút is ki lehet a vízből zavarni. A hálóköntös a szőnyegig ér, inas kezeit a térdén pihenteti és ujjaival dobol. Nem hallja a hangot, de érzi, minden érintéssel tűt szúrnak a körme alá.
A szava sem tompább, pedig azt még hegyezni is lehet.
- Mara mondta, hogy szeplős a lába. Igaz?!
A szó végét megnyomta és öklével a térdére ütött.
- Igaz?
Súlyos az álla, alig bírja felemelni. A nyaka is olyan, mintha lánccal kikötötték volna a kútgémhez. A nyelve is száraz.
- Anyu, az egész ügy ártatlan…
Felveti a fejét az öregasszony és a megszaladt vér a füle cimpájáig jut.
- Inkább úgy mondd, hogy özvegy Baloghné! Szégyentelen! Vénségemre kell megtudni, hogy szeplőslábúak az ideáljaid. Süljön ki a szemed!
Nyög, mintha szalmakazal alól szólana ki:
- Mondom, hogy ártatlan…
Reccsen a mama szava:
- Apád is azt mondta, amikor a postáslány beengedte a kiskapun… Ártatlan! Ártatlan ügy! Mikor a lavórba ültettem, kisült, hogy nem ártatlan…
Szempillái a homlokáig szaladnak fel, félő, hogy nem tudja becsukni soha. A szája széle rándul, de hang nem jön ki, mert a szerencsétlen gyengébb a szú percegésénél is.
A mamáé annál erősebb.
- Mit csodálkozol?! Marának is azt kellene tenni, veled… Ártatlanság…
A férj feláll. Még a gondolat is hideget szánkáztat végig a hátán, és még ezt is tetőzi a dívány, amit neki vetettek meg. A paplan alatt is dudorodik a középső rugó, ami túléli még a világot is. A többi elsatnyult, elpuhult mellettem, de a középső egyes egyedül áll, mint a köszörűn fent dárda. Még lustálkodni sem hagyja az embert, mert a hegye kikezdi a bőrt, kirágja a húst és addig fúrja magát, míg csontot nem lel. Hirtelen dönt magában. Nem marad itt egy percig sem. Igaz, a bukszában nincs pénz, de a szekrényben, a harmadik törülköző alatt, van a tartalék. Feltankol és indul.
Szekrényhez lép és kutat a vasalt ruhák között.
A mama pislog és a hintázó papucsára szórja a szót:
_ Mara délután bevitte a bankba…
_ Miii?
Te tényleg süket vagy! Az SZTK-ban mosasd majd ki a füled…
A szekrény ajtaját úgy vágja be, hogy megrezzennek a képek a falon. A kulcsot kétszer ráfordítja, hajlítaná harmadszorra is, de nincs tovább járat.
A mama csitítóan szól a dühöngőre:
- Ne tégy kárt a Mara bútorában… Ne erőltesd azt a szerencsétlen kulcsot …
Sarkán fordul vissza és olyan nagynak mutatja magát, mint a villámhárítós torony.
- Azt hiszik, hülye vagyok?!
A mama bólogat.
- Azt!
- Fillér nélkül is elmegyek és esküszöm, hogy kapok szállást…
- Megengedem, de a szeplőslábúra ne gondolj, mert ott mára már elpocsékoltad a muníciót…!
A férjnek lángot fog a füle is, de azzal sem tudja a szót megállítani.
- Ne kokaskodj! Apád három napig verte a fokost a mestergerendába Blaunál és a végén úgy jött haza, mint a rágott szalonnabőr. Mehetsz te is! Mara sem megy érted, inkább izen Etidnek… Apropó, Etid… Nagyon jó kávét főz! Úgy látszik a szocialista összeköttetés itt is használ… A sógorság … Menynek nem ajánlom. Asszony előre gyártott elemekkel…
- Mivel?
- Előre gyártott unokákkal
Hosszú karjaival csap, mintha légy döngicsélne a füle mellett.
- Nem gondoltam nősülésre…
- Hát?
- Könyörögve mondom, ártatlan ügy…
- Fizetsz érte, vagy ajándékozol?
- Nem!
- Nem? Hát potyázol???
Mélyet szippant a meleg levegőből. Pumpálja vele magát, szinte recsegnek a zakó gombjai. Hallott már olyat, hogy a gondatlan ember teleszívta magát levegővel és megszakadt benne a madzag. Nem akart így járni. A szelepen kiengedte és számolt magában. Egy, kettő, három, négy… Úgy tudja, hogy a számolással elmegy a mérge, és ha sokáig csinálj, a végén még imádkozik. Ötig jutott és közben gyors mérleget csinált.
Adva van a hivatal, ahol két, három széket összetolva aludhat, és a nagykabátjával takarózhat. De mit mond az éjszakai ügyeletnek? Megoldás lehet még a pályaudvar. Ha szerencséje van, kaphat egy üres lócát, ami annyi görcsöt tör a hátára reggelig, hogy nincs masszőr, aki azokat elegyengeti. De van még kölcsönügylet is a világon. Éjnek idején valamelyik cimboráját felrázza, és kér egy százast. De mire? Szappant vesz vagy mit? A szállodák telítve vannak külföldiekkel. Eti? Valóban előfordulhat a munícióhiány… Mara? A keskeny kis bürüt is felrúgta a harmincötös és öttizedes lábával, amin még esetleg visszamehet a másik partra. Feltehetően most a párnába fúrja a fejét és kacag, hogy rezeg rajta még a hálóing is. A mama? Lóbálja a lábát és nézi a mamuszt és lavórral fenyegeti
A mérleg nem alakult sehogy sem.
Hátratett kézzel sétál a szobában és néhány szán méter után megáll a mama előtt.…
- Anyuka, mit tanácsol?
- Mosd meg a lábad és feküdj le…
Startol tovább. Még jó, hogy lyukat nem fúrt magának. Nem számolja a métereket, megint megtette a magáét.
- Mara mit akar?
- Válni!
- Hogy gondolja?
A Mara ajtajára mutat a mama.
- Azt befalaztatja, itt a folyosóra másikat nyittat és neked is lesz külön bejáratú szobád, neki is. Páros napokon te használod a fürdőszobát, páratlan napokon Mara…
- Hüm… S mi lesz velem páratlan napokon?
- Lavorból mosakodsz…
- Mara?
- Férjhez megy. Esetleg fog magának egy autós banditát… Jobban jár a férfi, mint te, mert Marának nem szeplős a lába…
Nekilendül újra. Mérsékelt svunggal, ugyan de rója a köröket. Be sem fejezte a kört, hirtelen megáll:
- Apa hogy csinálta három nap után?
- Kazal virággal állított be…
- És anyuka?
- A disznóknak dobtam mind!
- Nem indul neki. A sezlonra néz, és lassan kibújik a kabátból. A mama a dunna alá húzódik és a fal felől még visszaszól:
- Holnap nézzél valamilyen takarító asszony után, mert megesz a kosz…
- Míg helyre nem jövünk, anyuka nem segítene…?
- A dunnán csattan az inas kéz:
- Nem! Ilyen disznónak, mint te, nem! Különben holnaptól kezdve nyugodtan hívhatsz Baloghnénak is, nem haragszom érte…
A fal felé fordul, és a hátán lelapogatja a dunnát.
***
Utolsó meglepetés.
***
A sezlonon érte. A rugó fölé vastag derékaljat készített Mara, hogy a disznó emberének ne nyomja nagyon a derekát…
-
-
-
-